Még fiatalabb egyetemista koromban, amikor megkérdezték, milyen autót szeretnék, azt mondtam: "nekem csak magyar gyártmányú autóm lesz." "Suzuki?"- kérdeztek vissza. "Nem, Audi TT Coupe."- válaszoltam. Ebben a válaszban persze a humor is benne volt, azonban az a törekvés, hogy lehetőségeim szerint olyan termékeket vásároljak, használjak, amely a szeretett hazámban lett megtervezve, készült el, illetve olyan cég szolgáltatásait vegyem igénybe, amelyek Magyarországi tulajdonnal, tulajdonhányaddal rendelkezzenek, vagy Magyarországon aktív munkaadók legyenek, egyre erősebb bennem. Ezt lehet hívni egészséges nacionalizmusnak,hazafiságnak, globalizáció- vagy szabadpiac-ellenességnek vagy akár sznobságnak, engem nem érdekel. A lényeg, hogy ha fogyasztó vagyok, akkor a fogyasztásom lehetőségeim szerint a saját hazám gazdasági és társadalmi fejlődését szolgálja.
Nagyon szép magyar kezdeményezésről olvastam az imént, csak gratulálni tudok nekik!Én sem tudnám szebben megírni, az alábbi cikk a Magyar Nemzet Online-n jelent meg, kicsit politikátlanítom és bevágom:Nehogy plágiumnak véljék azért idézőjelbe is teszem :)"Szociálisbolt-…
Még az általános iskolás matematika tanáromtól tudom, hogy körtét nem lehet almával összeadni, illetve ha ezek a gyimilcsek a tört nevezőjében szerepelnek, akkor nem lehet osztani velük, először közös nevezőre kell hozni őket. Így jutott eszembe, hogy közös nevezőre hozom a…
Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy második bejegyzésemben egyből családi érdekkörömhöz közeli :) pozitív példát tudok népszerűsíteni. Amikor ma délben felkeltem, barátnőm megkérdezte, hogy mi az, ami miatt nem tudtam még tegnap éjjel aludni? Mondtam, hogy létrehoztam egy…
Hú, nehéz első blogbejegyzést írni. Nem is tudtam, miről írhatnék elsőre, de azután eszembe jutott. Arról írok, hogy tegnap olvastam egy bejegyzést, a portfolion.hu-n talán, vagy máshol? Igazából tökmindegy, de a lényege az, hogy az osztrákok hitelcélú tőkekihelyezése elérte…